Farkas Gábor DLA építész, Dabas és Újhartyán főépítésze
A szekcióülés témájának kiválasztása abban a szellemben született, hogy megtudjuk: az értékes szecessziós örökséggel rendelkező Kecskemét miként tisztelte és ápolta ezen hagyatékát. A város ez irányú gyakorlatának, eredményeinek és kudarcainak megismerése kapcsán az eszmecserén érintenünk kell azt a kérdést, hogy a történelmi belvárosokban az építészeti örökség áldás vagy teher, és mondhatnánk, egyeseknek „átok”-e a napi építészeti gyakorlatban.
Az értékőrzés, az illeszkedés, a genius loci lokálpatrióta szemléletű keresése a történelmi belvárosi területeken sokszor szakmai vitákba torkollik. A viták „épület szavakban és mondatokban” zajlanak, s nem tudni teljes pontossággal, hogy a felfogások melyikében rejlik az igazság? Kós Károlynak van-e (volt-e) igaza, mely szerint: „Azt láttam mindenütt, minden nagy nemzetnél, hogy az apák dolgát folytatják az utódok…”, vagy azoknak, akik az „up to date” (értsd: divatos, mai, új, korszerű, a legfrissebb eredmények színvonalán álló) elvek alapján építészkednek az értékes építészeti értékek szomszédságában.
Szó kell, hogy essék az építészeti alkotásokat befogadó lokálpatrióta polgárok véleményéről, a kötődésről, az építészeti kulturáltság és kritika színvonaláról, valamint egy lehetséges-konszenzusos út felvázolásáról. Az eszmecsere során kereshetjük az arany középutat, azzal a tudattal, hogy az igazság „odaát” van, s az ülés időtartama alatt csak körbejárjuk, de nem találjuk meg a mindenki számára elfogadható hozzáállást.
A sokszínű véleménycsere után remélhetően „mindenkinek” igaza lesz abban, hogy a lehetséges útvonal az, ha a történelmi belvárosokban tervezett épületeknél a szakmai hozzáállást az illeszkedő lokalitás szelleme hatja át, és jó, előremutató építészeti minőség jelenik meg a tervező építész által preferált stílusban.
