Körmendy Imre, urbanista
Koszorú Lajos, településtervező
Balogh Péter tájépítész
Ongjerth Richárd, településtervező
A szecesszió művészete erőteljesen a természet felé fordult, mintáit, díszítéseit gyakran a burjánzó növényzettől kölcsönözte, sőt építészeti formanyelvére is hatással volt, elég itt csupán Gaudi híres alkotására, egyes művészettörténészek szerint építészetének összegzésére, a barcelonai Milà-házra utalnunk, ami mutatja „a természet és az építészet összeolvasztását”. „Beceneve”: Kőbánya (La Pedrera) is erre utal. Mások emlékeztetnek arra, hogy a katalán mester ihletője a katalánok szent hegye, a Montserrat volt/lehetett. E hely két szempontból is érdekes: egyrészt természeti különlegessége, másrészt ősi zarándokhely jellege miatt (ahol a katalánok országuk függetlenségéért imádkoznak évszázadok óta). Ez az az idő – a XIX. század vége, a XX. század eleje -, amikor Camillo Sitte a település művészeti vonatkozásit húzza alá, s eszméit sokan követik (Palóczi Antal 1903-ban, a Művészet c. folyóiratban az Erzsébet híd pesti hídfőjének átalakításán kéri számon a művészi jelleget).
Ha a településekre, mint élő organizmusokra tekintünk, akkor magától értető, hogy az élővilágban keressük párhuzamait, ősképeit (s mivel a települések helyhez-kötöttek, első sorban a növényvilágra érdemes figyelnünk). Az is világos azonban, hogy nem elégedhetünk meg a formai másolással (mint azt sokan az építészek közül teszik), hanem a belső törvényszerűségekre kell figyelmünket fordítanunk. Egyik alapvető jellegzetessége a növényvilágnak, hogy fejlődése, növekedése arányos. Vannak persze ellenpéldák: ilyen az óriási termés alatt ágait vesztő gyümölcsfa, a hatalmas virágzatába belepusztuló agavé, vagy a gomba termőtestének hirtelen megjelenése és növekedése. Az első kettőt nem kell magyarázni, hiszen világosan láttatja az aránytalan fejlődés öngyilkos hatását (Platón óta tudjuk, hogy valamit gyakran az ellentétéből ismerünk fel), a harmadik esetében arra érdemes figyelnünk, hogy a micélium, a földalatti szálak növekedése esetenként több évig fejlődve, naggyá nőve előzi meg a termőtest látványos növekedését (tehát csupán a mi szemünkben hirtelen és aránytalan).
A települések aránytalan növekedése más szempontból is érdemes figyelmünkre: az egy szempontra épülő helykiválasztás és fejlesztés igen sebezhetővé teszi e városokat és falvakat. Gondoljunk az Árpád-korban kijelölt megyeszékhelyekre – amelyek a védhetőség szempontjait vették figyelembe: ma sok közülük jelentéktelen falu (Zalavár, Somogyvár, Borsod, Zemplén, Szabolcs), vagy a fekete-magyarok térítésére telepített kalocsai püspöki székhelyre (a magyar egyházi hierarchia második méltóságára), amely csupán egy kisváros létrejöttét eredményezte ezer év alatt. De gondolhatunk a mono-funkcionális ipari városokra is Ózdtól Komlóig, Ajkától Martfűig: egyetlen fejlesztő erejük megrendülésével a város is válságba kerül (távoli példák is léteznek, pl. Detroit milliós létszámvesztése). Ide tartozik/tartoznak a technológiai váltások miatt „feledésbe” merült Mezőhegyes, a természetvédelem térnyerése miatt furcsa helyzetbe kerülő Hortobágy egyéb belterületei.
Az aránytalanságok tovább folytathatók: a falucskára telepített akadémia meg nemzetközi versenypálya, a „semmire” alapozódó kaszinóvárosok terve, az egy ipari üzem működésétől függő településcsoport (Hollóháza és környéke), stb.
Ellene vethető az eddig elmondottaknak az új városok – Dunaújváros, Tiszaújváros - létrehozása: Pilinszky János figyelmeztet bennünket, hogy „az idő a városok maltere”, azaz, hogy ezek ténylegesen várossá váljanak, még a jövő feladata, titka. S még a „semmik vagyunk és minden leszünk” eszméjét hirdető állam is meglévő településekre (Pentelére és Szederkényre) építette az új városokat.
Egyes települések „túlnőtték magukat”, területük már képtelen biztosítani a létfeltételeket: az ókori Róma ivóvizének egy részét 40 kilométerről vezették a milliós birodalmi központba. Mintha az ökológiai lábnyom problémája kétezer évre tekintene vissza.
A kérdések halmaza még igen bő, ebben a szekcióban csak néhány témát érinthetünk, s azt is csupán „felületesen”, de remélhetően érdekesen.
Körmendy Imre, urbanista
